Skip to main content

Felhívás jegyzék lezárására

Címkék

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

A megyei igazgatóságoknak csütörtök 12 óráig le kell zárniuk a jegyzékeket, ezért kérek minden sporttársat - aki 2013. február hónapban mérkőzést vezetett, ellenőrzött - , hogy az elszámolási jegyzékét soron kívül zárja le.

Köszönettel:

dr. Serfőző Zsolt

JB. elnök

Szegedi csoport továbbképzése

Tisztelt Szegedi Játékvezetők, Ellenőrök!

A szegedi csoport továbbképzései (legközelebb 03.05-én) továbbra is a makkosházi Általános Iskolában, Ortutay u.3 szám alatt lesznek 17.30 órai kezdettel.

Megjelenés minden szegedi játékvezetőnek és ellenőrnek kötelező!

Köszönettel,

dr. Serfőző Zsolt

JB elnök

Rendezői előírások

Tisztelt Játékvezetők!

Mellékletben csatolom Nógrádi Tibor igazgató úrnak a frissítő kurzuson tartott előadásának emlékeztetőjét.

Köszönettel,

dr.Serfőző Zsolt

JB elnök

 

60 év feletti játékvezetők felmérése

Címkék

Tisztelt Játékvezetők!

Az MLSZ JB a 60 év fölötti játékvezetők részére (akik működni szeretnének) központi fizikai és elméleti tesztet szervez 2013. március 19-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban. A futás teljesítéséhez az érvényes sportorvosi igazolást a helyszínen be kell mutatni. Ezen kívül a jelentkezőknek a JB elnök támogató levelét is be kell mutatni.

2013. tavaszi szezon továbbképzések

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

 

Először is köszönöm, hogy a tavaszi frissítő továbbképzésen fegyelmezetten és a kiírt időpontokat betartva vettetek részt. A 2013. tavaszi szezonra vonatkozó továbbképzési időpontok az alábbiak lesznek:

2013. március 05-én   Szegedi csoport továbbképzés

2013. március 19-én   Összevont megyei továbbképzés

2013. április 02-án     Szegedi csoport továbbképzés

2013. április 16-án    Összevont megyei továbbképzés

2013.évi nyilatkozatok

Címkék

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

A csatolt mellékletekből letölthetőek a 2013-as évre vonatkozó megbízási szerződések.

dr.Serfőző Zsolt

JB Elnök

2013. február havi üzemanyagár

Címkék

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

A mellékletből letölthetőek a 2013. február hónapra vonatkozó üzemanyagárak!

Köszönettel:

dr. Serfőző Zsolt

    JB. elnök

18. Kasza Ferenc Emléktorna

Címkék
45357_483185411741007_2069705962_n.JPG

A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága 1995-ben alapította meg a Kasza Ferenc Kupát, amely során a megyei játékvezetők évente egy közös kispályás labdarúgó bajnokságban vesznek részt. Így volt ez idén is, ahol Makón rendezték meg 18. alkalommal ezt a rendezvényt.

Játékvezetői frissítő továbbképzés

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

 

A 2013 tavaszi szezonra érvényes frissítő kurzusunkat a korábban meghirdetettek szerint 2013. február 23-án tartjuk.

A fizikai felmérés helye: Szeged, Felső Tiszaparti Sporttelep

Az elméleti teszt és a továbbképzés helye: Szent Györgyi Albert Agora

Szeged, Kálvária sgt. 23 vagy Gogol u. 32. szám.

Labdarúgó játékvezetői bál

550323_2768494188601_258540462_n (1).jpg

A Csongrád megyei labdarúgó játékvezetők bálját február 02-án tartották Szegeden, az Üvegvár étteremben. Az eseményt megtisztelte jelenlétével az MLSZ JB képviseletében Ábrahám Attila. A rendezvény nyitányaként Nógrádi Tibor megyei igazgató üdvözölte a jelenlévőket. Kifejezte köszönetét a játékvezetők részére és kijelentette, hogy az elmúlt évben sokat változott pozitív értelemben a játékvezetők megítélése. A fegyelmi ügyek száma 500-ról 250-re csökkent, de ez nem a játékvezetők engedékenysége, hanem éppen a játékszabályok következetes betartása miatt volt.

Tartalom átvétel