Skip to main content

Nemzeti Tehetség Program 2002-es korosztály

Tisztelt Sportbarátok!

Utoljára, de nem utolsó sorban iskolai elfoglaltságok miatt június 16-án a 2002-es korosztály küzdelmeire került sor. Ebben a korosztályban négy csapat részvételével 54 fővel tartottuk meg a tehetség kiválasztó versenyünket. A szegedi csapatok mellett Kecskemétről is érkezett egy csapat.

A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított mérkőzéseken az első helyet az új-szegedi, Vörösmarty Általános Iskolára épülő csapat nyerte meg, második helyezést a kecskeméti csapat szerezte meg a szegediek elől. Mivel egymás ellen 17-17-es döntetlent értek el, a jobb gólkülönbség miatt szereztek ezüstérmet a Bács-Kiskun megyeiek.

A torna gólkirálya Nagy-Pál Mété lett 22 góllal.

A legjobb játékos a kecskeméti Szabó Attila lett.